Vandál tört be a Nagy-Britanniai kocsmába, 100 ezer forintos kárt hagyott maga után - a mókus, aki éhes volt!
Evesham egyik jó hangulatú kocsmájában minden este jól szórakoznak az emberek. Nem...
Belgium kész elvállalni a kilépni készülő Nagy-Britannia helyett a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget - közölte Didier Reynders belga külügyminiszter a Belga hírügynökségnek Ulánbá...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
A Brexittől való félelem az Egyesült Királyságban egyes megtelepedett elemekből kihozta a rasszizmust.
Az eset még a népszavazás után történt, amikor a tíz éve Nagy-Britanniában praktizáló orvos Szab...
A Brexit népszavazással kapcsolatosan sok kétség, bizonytalanság felmerült a brit emberek között is, illetve az Egyesült Királyságban dolgozó munkavállalókban is.
Az internet világában a magas tudású...
Több mint negyedével csökkent 2010 óta a 25 év alatti britek tévézéssel töltött ideje - számolt be róla a BBC News egy új felmérés alapján.
A 16-24 évesek és a gyerekek 27 százalékkal kevesebbet té...
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot hibáztatja az Európai Uniót sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal...
John Prescott volt brit miniszterelnök-helyettes szerit illegális volt a 2003-ban indított iraki háború, amelyben Nagy-Britannia is részt vett.
Prescott, aki Tony Blair egykori munkáspárti miniszte...
Meredeken csökken az európai intézményekbe vetett bizalom a tagországokban, és erre játszanak rá az olyan politikusok, mint például Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) v...
Mérsékelten veszteséges nyitás után a vezető európai tőzsdéken tovább mélyültek a mínuszok hétfőn a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok nyomán.
Közép-európai ...
Az őszi magyarországi népszavazás arról szól, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát ...
Az Ibériai-félsziget déli csücskén lévő brit fennhatósági területen péntek hajnalban ismertetett adatok szerint 19322-en szavaztak az Európai Unióban maradásra a kilépésre pedig 823-an.
A szavazatok ...
A cseh kormány meg van győződve arról, hogy az Európai Unió Nagy-Britanniával mint uniós tagállammal erősebb - véli Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a brit népszavazással kapcsolatban csütörtökön ...
